Tartsuk meg egymást!

        Mi a biztonság? Sokszor felteszik nekem a kérdést. Úgy gondolom mindenkinek mást jelent.
Van akinek a fizikai lét állandósága, és van, akinek a lelki kiegyensúlyozottság ad biztonságérzetet. Sokat gondolkodtam, nekem mit is jelent valójában a biztonság állapota?!
Segítő vagyok. Fontos része, talán a legfontosabb része az életemnek, hogy adjak, segítsek, mindenhol, ahol csak szükség lehet rám. Mindig megtalálom a módját, vagy engem találnak meg. Hálás vagyok azért, hogy azt tehetem, amitől hasznosnak is érezhetem magam.
Az elmúlt hetekben viszont visszahúzódtam. A változások bennem, körülöttem is elindítottak olyan folyamatokat, amiket nehéz volt kezelnem. Megijedtem. Úgy éreztem csak akkor maradok hiteles, ha engem nem érintenek meg a hírek, nem érzek félelmet, szorongást. Aztán rájöttem, hogy nem így van. Segítő vagyok, aki most furcsa módon ugyanabban a helyzetben van, mint a hozzám fordulók. Ember vagyok, akinek most ugyanúgy felfordult a megszokott élete, mint a klienseimé.
Gondolkodni kezdtem. Úgy éreztem, hogy szétfeszít az érzés, hogy valamit tennem kell, azon kívül, hogy otthon maradok. Valamit mondani, segíteni. Szavakkal, biztatással.
Hetek óta készülök írni, kiírni magamból valamit. Valami talán hasznosat, segítőt, vagy csak elgondolkodtatót. Esetleg elrettentőt, hisz sokszor rám sütik, hogy „pozitív” gondolkodó vagyok. Nem bánom. Elfogadtam. Minden helyzetben megpróbálom megkeresni a jót, az értéket, értékeset. Mindig ilyen voltam. Ha nem sikerült – már pedig voltak, vannak időszakok, amikor nehezen, vagy egyáltalán nem sikerül – szégyent érzek. Igyekszem, nagyon igyekszem a jóra figyelni, hiszen ahova a figyelem megy, oda megy az energia, és amit energiával táplálok, az növekszik. Elfogadom, hogy néha erőltetett a dolog, de nekem ez ad biztonságot. Mindenkiben megkeresem, meglátom a legjobbat, az értékeset, az emberit. A helyzeteket tanulásnak tekintem és kíváncsian figyelem milyen sokféle módon reagálunk rájuk.
Most átalakulóban van az egész világunk. Napról napra új szokásokat és megoldásokat kell kitalálnunk és alkalmazkodnunk hozzájuk. Az ember csodálatos, kreatív és találékony teremtmény. A történelem során minden nehézségre, helyzetre, megtalálta a megoldást. Igazi túlélők vagyunk. Ez kellene, hogy önbizalmat és magabiztosságot adjon mindannyiuknak. Most megváltoznak a hangsúlyok, átrendeződnek prioritások, átértékelődik sok minden. Megható közben az emberi összefogást, segítségnyújtást, az odafordulást látni, hallani, olvasni, tapasztalni.
Most kell, hogy észrevegyük, szeretettel körülvegyük, segítsük, igazán értékeljük egymást.
Figyeljünk, nyissunk, cselekedjünk. Mindannyiunknak szükségünk van biztatásra, bátorításra . Elnézőnek kell lennünk, hiszen mindenkire különböző hatással van a stressz, az aggodalom. Testre, szellemre, lélekre hat, kihat ami most történik. Magunkhoz is legyünk figyelmesek, türelmesek. Ne csak adni, de elfogadni is tudnunk kell. Megbecsülni értékelni az apró dolgokat, figyelmességeket is, nem csak a nagyobb horderejű tetteket. Mindenki tud adni, tenni, ha csak egy csekélységgel, egy mosollyal, türelmes szóval, előzékenységgel elviselhetőbbé tehetjük a jelen helyzetet, adhatunk megtartó biztonságot. Szükségünk van egymásra. Vegyük észre milyen fontos szerepünk, részünk van egymás életében. Tanulunk egymástól, tanítjuk egymást. Mostanság joggal oly gyakori elköszönési forma a „Vigyázzatok magatokra!” Én hozzátenném, kérném:
TARTSUK MEG EGYMÁST!